Tovább vegzálja a fideszes önkormányzat a VIII. kerületi Aurórát

Budapest

Az Auróra közösségi ház ellen régóta hadjáratot folytat a VIII. kerületi önkormányzat fideszes vezetése, erről legutóbb itt írtunk.

Fotó: Halász Júlia/444

A klub most a Facebookon közölte, hogy délben a Józsefvárosi Önkormányzat munkatársai megjelentek az Aurórában ellenőrizni, hogy folytatnak-e kereskedelmi tevékenységet az üzletben.

Azt írják:

„A látogatás során tájékoztattak, hogy az ellenőrzésre azért volt szükség, mert a Polgármesteri Hivatal visszavonta az engedélyünket. Mivel a határozatot mi egészen mostanáig nem kaptuk kézhez, ezért azóta sem tudtuk meg, mi áll a bezáratás mögött.”

Az intézkedés után próbálták az önkormányzatnál kideríteni a határozat indoklását, de mivel az értesítést félfogadási idő után kapták, már nem volt lehetőségük érdemben tájékozódni, és legközelebb hétfőn 13:30-kor tudják őket fogadni.

Tehát megint bezáratták a pultot, de most már nem is tudják, hogy miért. Így nem is nyitják ki az italpultot, ami jó ideje eleve csak 22 óráig lehet nyitva, de a programokat változatlanul megtartják.