Thürmer Gyula pártelnök a Munkáspárt főpolgármester-jelöltje – jelentette be Karacs Magdi, a párt alelnöke a párt budapesti sajtótájékoztatóján.
Thürmer Gyula a sajtótájékoztatón azt mondta, a Munkáspárt „segítő önkormányzatokat” szeretne létrehozni; annál inkább, mert ilyen programot egyik főpolgármester-jelölt sem ajánl.
Thürmer szerint ők tisztaságot, harmonikus közéletet és párbeszédet kínálnak a választóknak, mindemellett pedig megfizethető bérlakásokat, ellenőrzött közkiadásokat, „ügyeletes közillemhelyeket” és rendes utakat is – írja az MTI.
A Munkáspárt egyébként a tavalyi parlamenti választás után nagyon elégedett volt a totális szélsőjobboldali győzelemmel. Egyszerre kádáristák és orbánisták, az EP-választáson gyakorlatilag fideszes programmal kampányoltak. Értékelhető választási eredményt 1990 óta nem tudtak felmutatni.
Kérdés: hosszú molinó mögött vonul a békéért, örül a választás eredményének, de nem a Fidesz-KDNP, mi az?
Salgótarjánban lenne polgármester Thürmer Gyula, a kommunista párt álló vörös csillaga. 27 éve pártelnök, egyszer már lenullázódott, de megint új lendületet vesz.