A holland NOS csatorna kínai tudósítója drónfelvételeken mutatta meg, hogy már Hong Kong határában gyakorlatozik a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg.
Hogy a hadsereg erői jelen vannak Sencsen városában, már napok óta lehet tudni, és az AP készített felvételt a sencseni stadionokban, illetve azok mellett sorakozó járművekről is. A most nyilvánosságra hozott holland felvételen már látszik az is, hogy a kínai haderő már intenzíven gyakorlatozik a futurisztikus Sencsen-stadion gyepén.
A riporter megpróbált felvételt készíteni a stadion bejáratánál is, de azt katonák biztosítják.
Sencsen szubtartományi város határos a különleges igazgatású jogokkal bíró Hongkonggal, lényegében ez a határváros Hongkong és Kína között. Hongkong városállam ugyan Kínához tartozik, de önálló közigazgatással rendelkezik.
Tíz hete tartanak tüntetések Hongkongban: június 9-én és 16-én is több mint 1 millió ember ment utcára, miután Carrie Lam hongkongi kormányzó egy olyan módosítást nyújtott volna be a jogszabályhoz, amely alapján Kínának és Tavjannak is kiadhatnának gyanúsítottakat.
Kína a félelmek szerint visszaélne a jogszabály módosításával, és tömegesen kérvényezne kiadatásokat korábbi ügyekben is.
Hiába közölte a kormányzó, hogy felfüggeszti a jogszabály vitáját, (sőt „halottnak” nevezte a törvényt) a tüntetők most már Lam távozását, és a rendőri intézkedések illetve túlkapások kivizsgálását követelik. Peking erről hallani sem akar.
A kínai kormány a maga eszközeivel már eddig is fenyegette és támadta a tüntetőket. A július 21-i megmozdulások után triádok támadtak ártatlan demonstrálókra, később pedig már a hadsereg is jelezte, hogy kész megvédeni Hongkongot a tüntető hordáktól. A kormány két hete már megüzente a demonstrálóknak, hogy ne játsszanak a tűzzel.
Erőt demonstrál Peking.
Ez ellen a törvény ellen robbantak ki nagy tiltakozások a Kínához tartozó, de önálló közigazgatású városállamban.
A hétvégi, kétmilliós tüntetésen már Carrie Lam lemondását is követelték, de állítólag ezt Kína mindenképp el alarja kerülni.
Brutális képsorok. Csak vasárnap 36-an kerültek kórházba.
Ez az első ilyen majdnem nyílt fenyegetés, mióta milliós tüntetések forgatták fel a városállamot.
A központi kormánynak fogytán a türelme.