Bemutatkozott a Netflixen az Obama házaspár filmprodukciós cége

FILM

Tavaly tavasszal alapította meg Michelle és Barack Obama a Higher Ground Productions filmgyártó céget, amely viszonylag rövid idő múltán hosszú távú szerződést kötött a Netflix streamszolgáltatóval.  

Michelle és Barack Obama 2017 október 31-én Chicagóban, az Obama Foundation egyik gyűlésén
Fotó: Charles Rex Arbogast/AP

Obamáék már a cég megalapítása idején hangsúlyozták, hogy olyan filmek gyártásába akarnak beszállni, amelyek az Egyesült Államokban jelen lévő faji-, osztálybeli különbségekkel, a demokrácia és az emberi jogok állapotának kérdéseivel foglalkoznak. 

A Higher Ground által támogatott első film, a szerdán debütált „American Factory” épp ilyen: arról szól, miként alakult egy daytoni General Motors-gyár munkásainak élete a 2008-as pénzügyi válság után, amikor a létesítmény egy kínai befektető (a Fuyao Glass) kezébe került; és több ezer amerikai, illetve kínai munkás kezdett közösen dolgozni a cég jövőjén.  

Forrás

A majdnem kétórás dokumentumfilm 2019-ben megnyerte a Sundance független filmes fesztivál legjobb rendezésért járó díját.  

A USA Today által sorolt tervek között egyaránt szerepelnek további dokumentumfilmek és fikciós produkciók is. 

A Higher Ground gyárt többek közt egy fikciós sorozatot a színesbőrű nők életéről a világháború után („Bloom”), amit az Oscar-díjas Callie Khouri készít majd el, a 19. századi rabszolgaellenes mozgalmat indító Frederick Douglass életrajzából pedig dokumentumfilm készül („Prophet of Freedom”). (USA Today)