A nemzetközi nyomás hatására Brazília elnöke pénteken engedélyezte, hogy a hadsereg is közreműködjön az amazóniai esőerdőtüzek megfékezésében.
A katonaság egyes egységei szombattól foglalják el állomáshelyeiket az érintett területeken, hogy - olvasható Jair Bolsonaro elnöki rendeletében - segítsenek a tűzoltásban, együttműködve a közbiztonsági szervekkel és a környezetvédelmi hivatalokkal.
Bolsonaro korábban az esőerdők védelmét a brazil gazdasági fejlődés - bányászat, földművelés, fakitermelés - akadályaként emlegette, amivel nemzetközi, környezetvédelmi bírálatok sorát vonta magára.
Pénteken telefonon beszélt vele Donald Trump amerikai elnök, felajánlva országa segítségét a tűz elleni harcban. Ugyancsak pénteki fejlemény, hogy a brazil kormány diplomáciai offenzívát indított: külképviseleteinek 12 oldalas körlevelet küldött statisztikákkal, és meghagyta diplomatáinak, hogy az adatok alapján érveljenek esőerdőügyben.
Az Amazonas esőerdejeiben jelenleg is több ezer erdőtűz pusztít, a hét második felére ez lett az egyik legtöbbet tárgyalt hír az interneten: rengeteg kampány szerveződik, Leonardo Dicapriótól Cristiano Ronaldóig szólalnak fel a sztárok az esőerdő védelmében, Emmanuel Macron a G7-es csúcs napirendjére akarja tűzni a katasztrófát, miközben Jair Bolsonaro szerint az országának nincs elég erőforrása leküzdeni a lángokat.
Több fejlemény jelezte Brazíliában, hogy katasztrófa jöhet, ezekről a 444 ebben a cikkben írt bővebben. Bolsonaro elnök reformjai miatt soha nem látott sebességgel kezdték irtani az esőerdőt az országban, ez pedig azért probléma, mert kutatók szerint egészen a tengerparttól folyamatos esőerőre van szükség ahhoz, hogy az erdő fennmaradásához szükséges rengeteg csapadék bejusson az Amazonas-medence belső részeibe is.
A tűz hatására több politikai vezető is kilátásba helyezte, hogy bizonyos szankciókat léptet életbe Brazíliával szemben, ha az ország nem kezd valamit a problémával, Írország és Franciaország például kijelentették, hogy a dél-amerikai államok EU-val kötendő kereskedelmi megállapodását nem hajlandóak addig ratifikálni, míg a brazil vezetés nem lép fel eredménnyel az esőerdő védelmében. A brazil kormány válaszul kritizálta ezeket a lépéseket, szerintük az erdő sorsát nem lehet önkényesen összekötni más gazdasági és politikai megállapodásokkal, és különben is, a világ minden országában vannak erdőtüzek, Macront pedig a brazil elnök azzal vádolta, hogy politikai haszonszerzésre használná a tragédiát.
A finn kormány közben azt javasolta, hogy az EU tiltsa meg a brazil marha importját.
Az Amazonas-medencében lévő a világ legnagyobb esőerdője, és nagyon fontos szerepe van a klímaváltozás lassításában, ugyanis hatalmas mennyiségű szenet (szén-dioxidot) köt meg. Az év jelenleg jelenlegi időszakában gyakran vannak arrafelé tüzek, nem is csak a szárazság miatt, hanem az erdőirtás miatt is, a farmerek ugyanis gyakran maguk gyújtják fel a növényzetet, hogy területet szerezzenek a földműveléshez vagy állattartáshoz. Bolsonaro kezdetben azt mondta, most is ennyi a helyzet. Mostanra azonban nemzetközi szervezetek, és a Brazil Űrügynökség is rámutatott, hogy sokkal nagyobb területen ég most az erdő, mint amekkorán általában szokott augusztusban. (BBC, CNN, MTI, Le Monde)