Az Újpest edzője szerint a játékosainak máshol járt a teste meccs közben

sport

2-0-ra győzte le a Kisvárda az Újpestet az Nb1 4. fordulójában, de igazi sportértéke inkább a meccs utáni edzői nyilatkozatoknak volt. A kisvárdai mester, Miriuta László a józan önértékelés és a kötelező szerénység jegyében ilyeneket mondott:

“(...) azt is el kell ismernem, hogy neki nem Kisvárdán kellene futballoznia, hanem Németországban vagy Spanyolországban. Az is boldoggá tenne tehát, ha befutná azt a karriert, amelyre a tehetsége predesztinálja. Azonban kell mellé egy jó csapat, mely segíti. A csapatunk most egy Mercedes, ő pedig a Ferrari.”

Miriuta attól került hasonlatközeli állapotba, hogy a most duplázó román csatáruk, Gheorghe Grozav az első 4 fordulóban 5 gólt lőtt, a Kisvárda meg a negyedik helyen áll a  bajnokságban.

De nem akart lemaradni tőle Nebojsa Vignjevics mester sem, aki egészen ritka, tömeges testen kívüli élményről számolt be:

“Nincs elég játékosunk, akik pedig itt voltak, mintha testben valahol másutt jártak volna.”