Az Átlátszó érdeklődésére számolt be a Vál-völgyi kisvasutat üzemeltető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány arról, hogy
2018. július 1. és 2019. június 30. között a jegyértékesítésből 14,85 millió forint bevétel jött, de a kisvasút üzemeltetése viszont 20 millió forintba került. Az elmúlt év eredménye tehát 5,15 millió forint mínusz.
Ahogy korábban, úgy most is hozzátették, hogy adományokból tömik be a lukat. A 600 milliós uniós támogatásból épített kisvasút 2016. április 30-i átadója óta összesen 17,4 millió forint veszteséget termelt. Pedig korábban nem így kalkuláltak, maga Lázár János, akkori Miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette ki, hogy
"ha Magyarországon egy fél év alatt 20 ezer ember használ egy kisvasutat, az megtérülő dolog. Én ebben semmi kivetnivalót nem látok, ez egy politikai hecckampány, ha nem Felcsúton épült volna a kisvasút, akkor senkit nem érdekelne. Csak Orbán Viktor miniszterelnök miatt érdekes.”