Orosz kamuprofilok szavazatait vette meg egy tét nélküli Facebook-szavazáson a Fidesz hódmezővásárhelyi képviselőjelöltje

politika

A szeged.hu írta meg, hogy a kampány indulása után egy nappal a Vásárhelyiek a változásért nevű Facebook-oldalon szavazás indult: ki nyerjen a város első választókerületében, a belvárosban, a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje, Mester János háziorvos vagy a Szeretem Vásárhelyt Egyesült jelöltje, a Fidesszel közös listán induló Daru Árpád?

Forrás

A szimpátiaszavazáson, aminek persze semmi tétje sem volt, az adminok szerint először Mester vezetett, majd Daru Árpád szavazói között feltűnően sok, főleg orosz női profil jelent meg, mindegyiknek kevés az ismerőse, néhány augusztusi poszton kívül mást alig látni profiljukból, és semmi közük a hódmezővásárhelyi politikai élethez, hiszen Moszkvában vagy Donyeckben élnek.

Forrás

A szervezők azt írták, a fideszes kamuprofilokat törlik, végül Mester nyert 2 százalékponttal.

Az Index megkérdezte Daru Árpádot, miért van a rajongói között ennyi orosz nő, amire Daru azt írta: ő maga hackelte meg a szavazást egy barátjával, megvettek egy nyilvánosan hirdetett szolgáltatást, így kaptak egy cégtől orosz, angol, ázsiai, amerikai szavazatokat.

Daru szerint az oldal szavazásain amúgy is inkább „kiskunlacházi, Németországban élő, budapesti vagy éppen győri szavazók” vesznek részt, ő pedig arra akart rámutatni, hogy „nekik kb. ugyanannyi joguk van beleszólni Hódmezővásárhely városi ügyeibe, mint az orosz vagy indonéz szavazóknak, akik rám voksoltak”.

Itt írtunk arról, hogy a Fidesz milyen trollhadsereget tart fent, itt pedig a központilag terjesztett mémeket mutattuk be. (Index)