Drámai közlemény érkezett a szerkesztőségünkbe:
„A Magyar Liberális Párt augusztus 26-i küldöttgyűlésén Fodor Gábor bejelentette, hogy lemond a párt vezetéséről. Döntését azzal indokolta, hogy a Fidesz által kialakított autoriter rendszer elleni fellépésre csak új típusú ellenzéki együttműködés kialakításával van lehetőség. A pártelnök az elmúlt években számtalan konfliktust vállalt az önálló liberális politika megerősítése érdekében, amit maradéktalanul sajnos nem sikerült megvalósítani. Ezért most, az új ellenzéki együttműködésben olyan vezetőre van szüksége a liberális politikai közösségnek, akit nem terhelnek az elmúlt évek vitái. A hétfői küldöttgyűlés egyhangúlag fogadta el a pártelnök döntését, a tisztújításra november végéig kerül sor.”
Fodor Gábor 2013-ban alapította a Magyar Liberális Pártot, majd 2014-ben a több mint 700 tagot behaluzó párt elnökeként (az ellenzéki összefogás listájáról) bejutott a Parlamentbe, 2018-ban pedig Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője került be az Országgyűlésbe. Mivel a Fidesz olyan választási rendszert dolgozott ki, amiben az ellenzéknek csak együttműködve van esélye leváltani a kormányt, a szövetségi politika kialakítását Fodor másokra szeretné bízni a jövőben – indokolja a közlemény a visszalépését.
Az elmúlt 6 évet gyakorlatilag az MSZP lélegeztetőgépén töltő formáció alapító-elnöke a tervei szerint egyetemi oktatóként folytatná a karrierét, és egy olyan intézetet alapít meg, amely a közép-európai rendszerváltás történetét dolgozza fel.
Úgy tűnik, Francis Fukuyamának igaza lett abban, hogy nem lett igaza, ez már tényleg a történelem, az utolsó ember és a liberális demokrácia vége. Rest in piac! $
Búcsúzóul idézzük fel a politikai pályafutásának második, a fideszes és SZDSZ-es korszakánál is nagyívűbb részének legfontosabb pillanatát, amikor a pártjáról beszélt az Index kamerája előtt a 2014-es önkormányzati kampányban:
Legalábbis ezt állítják. Bajnai pártjának fele ennyi sincs! És míg az LMP-nek 1400 segítője van, a liberális pártnak állításuk szerint 5000 aktivistája van. 13 dolog, amit tudni akartál a Magyar Liberális Pártról!
Az amerikai politológus és filozófus, aki 30 éve vált világhírűvé a liberális demokrácia győzelmét hirdetve, a bécsi előadásán gyakorlatilag beismerte, hogy tévedett.