Gyurcsó Ádám szakmai előrelépésnek tekinti, hogy a Hajduk Splittől a Felcsúthoz került

sport

Gyurcsó Ádám kölcsönben a Puskás Akadémia labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A felcsúti klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a 28 éves szélső egy évre tért haza a horvát Hajduk Splittől.

Forrás

A 18-szoros válogatott játékos a Videotonnal kétszer magyar bajnok lett, 2016-ban szerződött külföldre, előbb a lengyel Pogon Szczecin, majd a Hajduk futballistája volt.

„Amikor én elmentem, akkor nagyon sok minden úgymond nem volt itt, azóta meg visszatértem egy olyan helyre, ahol meg már minden van.”

– mondja a klub honlapjára felkerült videóban Gyurcsó, aki arra a kérdésre, hogy szakmailag milyennek ígérkezik ez a váltás, elmondta

„mindenféleképpen előrelépésként tekintek rá, kint nem kaptam volna meg azt a lehetőséget, amiről úgy gondolom, hogy megérdemeltem volna, különböző okokból, igazából a mai napig nem tudom rá a választ, de jelen pillanatban, a jövőt nézve már nem is fontos.”