Jair Bolsonaro nem megy el az országában tomboló tűz miatt összehívott csúcstalálkozóra

külföld

A közelgő műtétjére való felkészülésre hivatkozva Jair Bolsonaro brazil elnök kihagyja az országában tomboló erdőtüzek apropóján összehívott nemzetközi csúcstalálkozót. Bolsonarót még a 2018-as választási kampányban késelte meg egy támadó, emiatt eddig már három műtétre szorult, most a negyedikre készül.

Brazíliában idén több mint 80 ezer erdőtűz pusztított, javarészt az Amazonas medencéjében, ahol bő másfél évtizede az ideiek voltak a legpusztítóbb erdőtüzek. Amelyek ez esetben nem természeti katasztrófa, hanem jellemzően emberi pusztítás következményei.

Bolsonaro elnök komoly bírálatokat kapott az elmúlt hetekben-hónapokban, kezdve azzal, hogy eleve ő volt az, aki választási kampányában, majd elnökként tett intézkedéseivel buzdította az erdőégetést. Majd az erdőtüzek elszaporodásakor hazugsággal vádolta az erről beszámoló illetékesét, az erdőtüzek műholdas feltérképezésének módszertanában globálisan élen járó brazil űrügynökség vezetőjét. Végül az erdőirtás megfékezésén dolgozó civil szervezeteket vádolta a tüzek gyújtásával, illetve összeveszett több, az Amazon megmentését milliókkal támogató donorországgal, például Németországgal és Norvégiával.

Az Amazonas-csúcsot pénteken tartják Kolumbiában. Bolsonaro műtétje - egy késvágás okozta sérvet műtenek - ugyan csak vasárnap lesz, de mert péntektől már csak folyadékot vihet be a szervezetébe, ezért inkább el se megy a csúcstalálkozóra. Arra viszont fogadkozott, hogy szeptember 24-én, az ENSZ általános közgyűlésén "akár tolószékben is" megjelenik, hogy megvédje eddigi intézkedéseit. "Ott leszek, mert Amazóniáról akarok beszélni" - mondta. (Via BBC)