Óbarok felől jött a titokzatos trágyaszag

szag

Miniszterelnökségi válasz érkezett a rejtélyes, augusztus 8-i, budapesti trágyaszag ügyében. Orbán Balázs államtitkár Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő kérdésére azt írta,

„a rendelkezésére álló információk alapján a bejelentésekben kifogásolt szaghatás az Óbaroki Kerti Vasút Kft. által Óbarok-Újbarok-Bodomér közötti földeken végzett trágyázási tevékenységéből származott”.„Mivel Óbarok település Fejér Megyében található, ezért a Pest Megyei Kormányhivatal bevonta a vizsgálatba a Fejér Megyei Kormányhivatal illetékes munkatársait is, így a két kormányhivatal szakemberei közösen léptek fel a trágyaszag terjedésének megállítása érdekében. Tájékoztatom, hogy

röviddel a bejelentéseket és a hatósági vizsgálat megkezdését követően az érintettek a kifogásolt szaghatást megszüntették.”„Bár egyedi esetről beszélhetünk, annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló, a kormányhivatalokat arra utasítottuk, hogy fokozzák a helyszíni ellenőrzések gyakoriságát.”

Fejér megyéből érkezett a trágyaszag Budapestre
Kapcsolódó cikkek