A bajai választási bizottság szerint nincs gond azzal, hogy a fideszes polgármester a helyi bölcsődében fotózkodott a gyerekekkel

politika

Mi is beszámoltunk róla, hogy Baja fideszes polgármestere, Fercsák Róbert egy bölcsődébe ment be, és az ott, a gyerekek társaságában készült fotókat osztotta meg közösségi oldalán.

A gyerekek arcát mi takartuk ki, nem a fideszes politikus

A bajai polgármester ezzel még egy tovább ment, mint számos párttársa, akik általános iskolás gyerekeket használnak fel kampánycélokra, annak ellenére, hogy ez jogszabályellenes és külön ombudsmani ajánlás is figyelmeztette erre a politikusokat.

A bölcsődei látogatás után a bajai ellenzék tagjai a helyi választási bizottsághoz fordultak, kifogásolva Fercsák tettét, de a bizottság csütörtöki határozatában elutasította a kifogást. A birtokunkba jutott határozat szerint a bizottság ugyan azt megállapította, hogy valóban kampányeszközként szolgált a Facebook-poszt, ugyanakkor a polgármester az önkormányzat és a képviselő-testület képviselőjének is minősül, ez pedig más helyzetet teremt: 

„Önmagában ezért az, hogy Fercsák Róbert - aki hivatalban lévő polgármester - Baja Város Önkormányzatának, a Bajai Egyesített Bölcsődék fenntartójának képviselője munkaidőben (amely nevelési idő is egyben, és ezért az intézményben gyermekek tartózkodnak) megtekint egy, a fenntartó részben Európai Uniós forrásból - amely projektek esetén köztudomású, hogy a beruházó a projekt végrehajtásáról a nyilvánosságot tájékoztatni köteles - finanszírozott beruházásbán megvalósult bölcsődei fejlesztést, es arról a nyilvánosság tájékoztatása érdekében fényképek közzétételével, direkt választási kampányra utaló megjegyzés nélkül beszámolt, nem valósítja meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás sérelmét.”

Mint a határozatban leírták, a polgármesteri pozició így nem összemérhető azzal, amikor a feladatkörébe nem tartozóan, kampányidőszakban megy be egy köznevelési intézménybe. 

És ugyan valóban úgy szólnak a jogszabályok, hogy egy ilyen fénykép publikálásakor a közzétevőnek rendelkeznie kell a gyerekek törvényes képviselőinek hozzájárulásával, de a panaszt tevő nem bizonyította, hogy a polgármester ne rendelkezett volna ezekkel. A döntés ellen a bajai ellenzék tagjai fellebbezést fognak benyújtani.