Három év alatt 11,2 milliárd forintot költött a Hungary Helps Ügynökség a keresztények megsegítésére a világban

Tbg
külföld

„A számlálónk 11,2 milliárd forintnál jár, a Hungary Helps Programon belül ennyit költöttünk kifejezetten a szükséget szenvedő vallási közösségek megsegítésére az elmúlt majdnem három évben. A jövő évi büdzsé szerint a támogatási keretünk hárommilliárdos, ami azt jelenti, hogy Magyarország továbbra is kiáll az üldözött keresztények mellett” - válaszolta a Magyar Hírlap kérdésére Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár.

Tristant a lap arról kérdezte, hogyan alakul a HHP sorsa mostanában: mint az interjúból kiderül, a HHP elsősorban a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel és újabban az amerikai USAID-del fűzte szorosabbra a szálakat, a magyar segélyforintok jelentősé része a jazidi és a ninivei fennsíkről elüldözött keresztények visszatelepítésére, megsegítésére megy el. Évente nagyjából 3 milliárd forint.

Tristan elmondta, a magyar program nem közvetlenül, hanem a helyi felekezeteken keresztül osztja szét a támogatási pénzeket:

„Súlyos a helyzet, ma mintegy kétszázmillió keresztényt ér diszkrimináció a hite miatt. Ha a Közel-Keleten nem lépünk fel azonnal, a kereszténység kétezeréves bölcsőjéből egész egyszerűen eltűnnek a Krisztus-hívők.”

Tristan a lapnak elmondja, nagyot javult a kapcsolatuk a USAID-del, mióta Trump az elnök Washingtonban: „A demokrata adminisztráció alatt a USAID-et valóban számunkra elfogadhatatlan politikai érdekek érvényesítésére használták fel (...) Egyes beszámolók szerint például voltak olyan afrikai támogatottjaik, akiknek feltételként szabták a melegházasság és az abortusz legalizálását. Ez embertelen.”

Tristan ezúttal nem beszélt arról, hogy a Kínában üldözött keresztényeket miért hagyják ki a programból, illetve arról sem beszélt, mit keresett Orbán Viktorral egy hivatalosnak látszó, de hivatalosan nem hivatalos úton Fátimában. (Magyar Hírlap)

Kapcsolódó cikkek