Hétszer annyi pénzt adott Brüsszel a határvédelemre, mint amennyit a kormány állít

POLITIKA

Nem mondott igazat a kormány arról, hogy az Európai Unió mekkora összeggel járul hozzá Magyarország határvédelméhez.

Csaknem hétszer akkora összeg érkezett Brüsszelből, mint amennyit a kabinet kommunikál.

A Népszava érdeklődésére közölte az Európai Bizottság szóvivői irodája, hogy 

  • 2014 és 2020 között 110 millió euró előirányzott összeget kapott az ország, 
  • egyedi kérelmet alapján ezen felül még 27 millió eurót fizettek ki,

összesen tehát 137 millió eurót, több mint 40 milliárd forintot utaltak. 

Ezzel szemben Hollik István kormányszóvivő augusztus végén a köztévében arról számolt be, hogy "az EU Magyarország 504 milliárd forintos határvédelmi költségei után 6,6 milliárd forintot hajlandó kifizetni." Ezt megalázónak és méltatlannak nevezte, és kijelentette, hogy  

"az, ahogy Brüsszel kezelte a magyar kormány kérését, nem volt korrekt és fair."

A Népszavának küldött beszámolóból viszont kiderült, hogy legutóbb idén februárban kért a kormány a pénzt, 20 millió eurót, amit ki is fizettek. Az Európai Bizottság szerint

az eredeti kérvény 800 millió euróról szólt, de az összeget a magyar fél módosította 20 millióra.