„Több feltétel teljesítésével Magyarország nem esélytelen a klímasemlegesség elérésére 2050-re” – jelentette ki a köztársasági elnök az 57. Közgazdász-vándorgyűlés szombati záró plenáris ülésén, Nyíregyházán. Áder János azután mondta ezt, hogy júniusban még úgy kommentálta a magyar vétó miatt elbukott európai klímasemlegességi javaslatot, hogy
„klímavédelem ügyében nem ünnepélyes deklarációkra és látványos szándéknyilatkozatokra van szükség, hanem arra, hogy végre lássunk hozzá a munkához”.
Az államfő mostani előadásában ismét hangzatos javaslatokkal állt elő, Áder szerint szükséges többek közt
Kijelentette:
„ezeknek a feltételeknek a teljesülése esetén Magyarország teljesen reálisan tűzheti ki azt a célt, hogy 2050-re klímasemleges legyen."
Áder beszélt a közlekedés környezetszennyezéséről, kifejtette, hogy
„az autózásban, az áruszállításban és a tömegközlekedésben is elérhetőek már az alternatív meghajtási technológiák”.
Mindezt úgy, hogy közben ő maga is egy benzines hivatali autót használ.
Még június végén bukott el Magyarország, Csehország és Lengyelország vétójával az az uniós javaslat, hogy a tagállamok közösen 2050-re klímasemlegessé tegyék Európát. A tervet a többi 25 ország támogatta volna. Orbán Viktor a döntést később úgy magyarázta, hogy bár
„céllal egyetértünk, de amíg nem látjuk, hol van erre a pénz, addig nem vállaljuk. Úgyhogy kezdjünk tárgyalni a pénzről!”
(Via MTI)