Kásler: Szent István óta nem voltak olyan fejlesztések az oktatásban és a kultúrában, mint most

politika

Exkluzív interjút adott Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a Kecskeméti Tévének. Mondandójának veleje az volt, hogy Magyarországon nagyjából minden rendben van, de ami esetleg nincsen, az se nagyon rossz. Fejlesztések tekintetében különösen jól áll az általa felügyelt tárca,

kultúrában és oktatásban ugyanis a miniszter szerint Szent István óta nem voltak ilyen fejlesztések, mint amik most zajlanak.

Lassan készen lesz az új Nemzeti Alaptanterv is, ami Kásler szerint az értékekre alapozott köznevelés erősítésével

akár új korszakot is nyithat a magyarság történelmében.

Forrás

Elhangzott még, hogy a Fidesz új családtámogatási rendszere igazi hungarikum, látszanak az eredményei, „a külföld” is érdeklődik, és próbálkozik az egyes elemek átvételével.