A Fidesz véletlenül megint összekeverte magát Karácsony Gergellyel

bűnügy

"Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt tavaly óta próbálja elmismásolni a zuglói parkolási botrányt, arra pedig alkalmatlan, hogy rendet tegyen" - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Zsigmond Barna Pál, a Fidesz budapesti szóvivője, folytatva pártja összességében már-már bájos próbálkozásait azzal, hogy Karácsony Gergelyre tolják a felelősséget azért a zuglói parkolási rendszerért, amit az ő zuglói képviselőik szavaztak meg kivétel nélkül mindannyian.

Persze Karácsony szerepe sem teljesen tiszta. Polgármesterként megtehette volna, hogy nem terjeszti elő a parkolási rendszerre vonatkozó javaslatot, és tartózkodás helyett szavazhatott volna nemmel is a kérdésben. De ő tartózkodott a szavazáson, amin a Fidesz és a helyi MSZP képviselői megszavazták a kerületnek Zsigmond Barna mai állítása szerint "közel egymilliárdos veszteséget okozó" parkolási rendszert.

A zuglói mutyiról is szó van Ács Dániel kollégánk a budapesti parkolási maffiát leleplező filmjében:

Forrás