Több évtizedes, mumifikálódott holttestet találtak egy kaposvári fogadóban

vidék

Holttestet találtak hétfőn délelőtt a kaposvári Csokonai fogadóban, aminek történelmi épületét most alakítják át – írta meg a sonline.hu.

A lap szerint az épület végében délben egy markológép dolgozott, és a rendőrök helyszíneltek. A rendőrség annyit mondott: egy mumifikálódott tetemet találtak a munkák közben, és közigazgatási eljárásban vizsgálják a haláleset körülményeit, mert idegenkezűségre utaló nyomokat nem találtak.

A lap szerint a környéken azt beszélik, hogy a csontváz csontjai sárgulnak, vagyis több évtizedes lehet. A munkások egy melléképületet bontottak, és a betontalapzatot akarták elegyengetni, amikor az aljazat beszakadt. Egy kialakította lakóhelyiséget találtak ott, benne a csontvázzal, amin bakancs és kabát volt. Nem lesz egyszerű azonosítani. (Sonline)