A spanyol bíróság elutasította az Egyesült Államok kérelmét Hugo Carvajal tábornok, a volt venezuelai kémfőnök kiadatására. Carvajalt, aki idén azután menekült el Venezuelából, hogy szembefordult Nicolás Maduro kormányával és az Egyesült Államok által elnökként elismert Juan Guaidó mellé állt, az amerikai hatóságok kábítószercsempészéssel gyanúsítják.
Ez 2014-ben tudódott ki, amikor Carvajalt a holland fennhatóságú karibi szigeten, Arubán őrizetbe vették. A holland hatóságok akkor szintén úgy döntöttek, hogy nem adják ki az USA-nak.
Carvajalt áprilisban vették őrizetbe Madridban, ahova Dominika érintésével érkezett, ahova hajóval menekült Venezuelából. Hétfőn, a bíróság döntése után szabadon távozhatott börtönéből, amely előtt családja várta.
Az amerikai szövetségi hatóságok vádjai szerint Carvajal 2006-ban 5600 kiló kokain Mexikóba csempészését szervezte meg. 2008-ban személyi szankciókat is hoztak ellene, mert az amerikaiak szerint a kolumbiai szélsőbaloldali gerillákat támogatta és az USA-ba tartó kábítószerszállítmányoknak nyújtott védelmet.
Az amerikai igazságügyi minisztérium áprilisi tájékoztatása szerint a vádak alapján akár tíz évtől életfogytig tartó börtönre is ítélhetik. Az amerikaiak egyben azt remélik, hogy Carvajal Nicolás Maduróra terhelő bizonyítékokkal is rendelkezik. (Via BBC)