Recep Tayyip Erdogan török elnök szerint akár hárommillió szíriai menekült is visszatérhetne az ország északi részén kialakítandó biztonságos zónába. Majd gyorsan hozzátette, hogy ehhez persze a területet ki is kéne szélesíteni. Ezzel le is leplezte valódi szándékát: az ún. biztonságos zóna az a Törökországgal határos terület, amit a török és az amerikai kormány megállapodása alapján a Szíria nyugati részét ellenőrző kurdok feladtak. Magyarán Erdogan valójában azt szeretné, ha a kurdok, akiket a törökök terroristának tartanak, még több területet engednének át a török hadseregnek.
A BBC beszámolója szerint a kurdok még nem reagáltak a török felvetésre, de minden bizonnyal hevesen ellenezni fogják.
Erdogan nem először használja ütőkártyaként a Törökországban élő szíriai menekülteket. Szeptember elején az EU-t fenyegette azzal, hogy újra megnyitja nyugati határait az Európába tartó menekülők előtt, amennyiben nem kap nemzetközi támogatást a "biztonságos zóna" tervéhez. (Via BBC)