Felmentette a bíróság a Fukusima Daiicsi atomerőműt üzemeltető Tokiói Elektromos Társaság (Tepco) három volt vezetőjét, akiket a japán ügyészség gondatlansággal vádolt az atomerőmű 2011-es leolvadásában játszott szerepük, és közvetve a nukleáris katasztrófa miatt elrendelt evakuáció során elhunyt 44 ember halála miatt.
A hatóságok a tragédia óta eltelt nyolc és fél évben csupán hármuk - Kacumata Cunehisza, a Tepco korabeli elnöke, illetve Muto Szakaj és Takekuro Icsiro, a Tepco nukleáris részlegének vezetői - ellen emeltek vádat, vagyis a felmentésük után továbbra sincs személyi felelőse a nukleáris katasztrófának, amely miatt több százezer embert kellett kitelepíteni az atomerőmű környékéről.
A Fukusima Daiicsi a 2011-es földrengés és cunami után olvadt le, mert a szökőár miatt nem tudták megfelelően hűteni a reaktormagokat.
A vádhatóság szerint a Tepco vezetői a korábbi figyelmeztetések ellenére nem voltak megfelelően felkészülve a katasztrófára. A reaktormag leolvadását követő kitelepítés annyira kaotikus volt, hogy az evakuáció során 44-en életüket vesztették - bár hivatalosan egyikük sem a sugárzás miatt. Az ügyészek szerint az ő halálukat is a Tepco vezetőinek a gondatlansága okozta.
A három megvádolt vezető azzal védekezett, hogy nem is lehetett felkészülni a példa nélküli természeti katasztrófára, ami végső soron a reaktorbalesetet is okozta. A bíróság szintén nem találta megalapozottnak a vádakat. (Via The New York Times)