M. Richárd videózta magát a baleset pillanatában

bűnügy

Csütörtökön folytatódik a két évvel ezelőtti, Dózsa György úti halálos baleset bírósági tárgyalása. M Richárd akkor egy Mercedesszel csapódott egy balra kanyarodó autóba, egy 23 éves és egy 27 éves férfi meghalt, többen súlyosan megsérültek. Az ügyészség minkét sofőrt halált okozó közúti baleset gondatlan okozásával vádolja. 

Az Index azt írja, a csütörtöki tárgyaláson levetítettek egy videót, amin az látszik, hogy M. Richárd saját magát vette videóval a baleset előtti másodpercekben. Azt viszont szakértőnek kell megállapítania, hogy M. Richárd a kezében tartotta-e a telefont, vagy a műszerfalon volt. A lap szerint az ügyvéd kérte, hogy a nyilvánosság kizárásával vetítsék le a felvételt, de a bíróság elutasította az indítványt. M. Richárd ezután azt kérte, hogy a felvétel végén hallható sikolyokat már ne játsszák le, a bíróság így is tett. Az Index felvétele a tárgyaláson:

Az ügyészség 7 év börtönt kért M. Richárdra, aki a vádirat szerint sportautójával 130-140 kilométer/órás sebességgel is mehetett, és így felelősség terheli a baleset miatt. A másik kocsi sofőrje is hibázhatott, rá felfüggesztett büntetést kér az ügyészség. M. Richárd júliusi tárgyalásán elismerte, hogy gyorsított a baleset előtt, pedig korábban épp az ellenkezőjét állította. 

A baleset óta kiderült, hogy 

Kapcsolódó cikkek

M. Richárd gyorsított a baleset előtt

És szerinte butaság volt, hogy 2015-ben belerúgott egy biciklisbe, akinek azt is mondta, hogy 'az életed nem ér annyit, mint a fényezés a kocsin'.

Horváth Bence
bűnügy

A kecskeméti maffiaper egyik volt vádlottja szállt bele a Mercedesszel a Dózsa György úti buszmegállóba

Szemtanúk szerint a balesetet okozó kabrió nagyon gyorsan ment, és fékezés nélkül nekiütközött az előtte lévő kocsinak, ami a megállóban várakozó emberek közé csapódott.

Herczeg Márk
baleset

Már Dózsa György úti karambol előtt elvették M. Richárd jogosítványát, a baleset idején nem is vezethetett volna

A május 15-én történt balesetben ketten meghaltak, és többen megsérültek. M. Richárd ellen idén év elején titkos nyomozás folyt.

erdelyip
bűnügy

A Dózsa György úton balesetező M. Richárd viszi ma a belvárosi pizzériát, aminek előző tulaját szervezett bűnözők üldözték el Magyarországról

Az olasz férfit megmérgezték, majd megfenyegették. 300 milliót ért az étterme, amit ma már a titkosszolgálatok előtt "Gyurma" fedőnéven ismert férfi vezet. A volt tulaj ma Olaszországban bujkál.

erdelyip
bűnügy

Mit keresett a Dózsa György úti Mercedes sofőrjének embere Rogán Antal csepeli konzultációs fórumán?

A két halálos áldozattal járó balesetben érintett M. Richárdot “Gyurma”, a Rogán Antal miniszter mögött feltűnő K. Konrádot pedig “Izom” fedőnéven ismerik a titkosszolgálatnál. Ugyanabban az ügyben folyt ellenük titkos nyomozás az év elején, nem látszik, hogy felelősségre vonták volna őket.

erdelyip
bűnügy