Megkívánta a pap a kegytárgyakat és a festményeket, el is lopta őket

bűnügy

Összesen százezer eurót, vagyis nagyjából 33 millió forintot érnek azok a műkincsek, amiket egy máltai pap lovasított meg a saját templomából. Deo Debono, a vallettai Szent Ágost-templom plébánosa beismerő vallomást tett, és várhatóan hétfőn emelnek vádat ellene.

A Times of Malta szerint a pap az év eleje óta kegytárgyakat, fesményeket és metszeteket csent ki a templomból, majd eladta őket. Az után vették őrizetbe, hogy egy vallettai régiségboltban megtalálták a templomából származó tömjénégetőt.

A beszámolók szerint egy levéltáros lett figyelmes arra, hogy a templom falán függő festmények hamisítványok. A lelkészt felfüggesztették, a vizsgálat lezárultáig nem gyakorolhatja hivatását. (MTI)