Oroszországból látni, mi lehet egy hatalomnak kedves 'ellenzéki' kamujelölt sorsa a választások után

külföld

Oroszország Paris Hiltonjaként is emlegette az orosz sajtó Kszenyija Szobcsakot, a műsorvezetőből és celebből lett ellenzéki aktivistát és elnökjelöltet, aki papíron ugyan Putyin ellen, független és liberális indult a legutóbbi választáson, de sokan voltak már akkor is, akik szerint a Kreml által indított kamujelölt volt.

Most úgyfest, végleg azoknak lett igaza, akik arra gyanakodtak, hogy Szobcsak kezét nem engedte el a Kreml az 'ellenzéki' karrierje alatt sem: a műsorvezetőnő esküvőjén a Bell beszámolója szerint Putyin legközelebbi munkatársai is megjelentek, a köszöntőt pedig a szóvivője, Dmitrij Peszkov mondta el. 

Fotó: Mikhail Kireev/Sputnik

Szobcsak befolyásos családból származik, apja egykoron még Putyin főnöke és mentora volt, a harmincas éveiben járó nő az elmúlt években mégis olyan látszatott keltett, mintha szemben állna a rendszerrel: a 2011-es tüntetések idején aktivistáskodott, majd egy liberális tévécsatornánál vállalt műsorvezetői szerepet. Aztán a 2018-as elnökválasztáson el is indult, a szavazatok 1,7 százalékát megszerezve. Ugyan ekkor gyakori felvetés volt, hogy a Kreml indította őt az ellenzéki szavazatok megosztásának céljából, Szobcsak ezt rendre visszautasította.

A választás után eltűnt a politikából, az idén nyáron zajló komolyabb rendszerellenes tüntetések idején hangját se lehetett hallani, és a hírek szerint ő lehet majd az állami tévé nagy költésgvetésű beszélgetős műsorának következő műsorvezetője. Szobcsak korábban azt állította, hogy politikai tevékenysége miatt ki lett tiltva a köztévéből, de a jelek szerint most rögtön a legmagasabb szinten térhet oda vissza. 

Az esküvőjén pedig a beszámolók szerint Peszkov mellett megjelent a Kreml egyik főideológusa, Vladiszlav Szurkov, az orosz közmédia feje, Konstantin Ernst, ott volt Dmitrij Medvegyev egykori szóvivője, és több jelentős, az állammal szoros kapcsolatban álló milliárdos oligarcha is. Az esküvőn, amit Moszkva egyik legrégebbi múzeumában tartottak, amúgy a kiszivárgott felvételek szerint Szobcsak egy fülledt hangulatú tánccal is meglepte az egybegyűlteket.