Uh, milyen szerencsém van, hogy ma reggel nem a Nyírségben ébredtem, ahol jó, ha éppen egy fok van! Bár hajnalban végül a racionálisan még elfogadható legtöbb réteg magamra pakolása mellett döntöttem (jól!), Budapesten a Nyírséghez képest balzsamos 14 fok van.
Eddig tartott a jó hír fővárosunk időjárásával kapcsolatban. A rossz az, hogy napközben sem lesz ennél számottevően melegebb, a hőmérséklet 19 fokon fog tetőzni az előrejelzés szerint.
És ezzel még a melegebb részek közé tartozik majd Közép-Magyarország, ennél jobb időt csak Baranyában ígérnek, ahol elég időre kisüthet a nap ahhoz, hogy zivatarok is kialakuljanak a 20 fokos hőségben, ami ott lesz.
Esővel számoljanak, délelőtt jellemzően csak az ország nyugati vége marad száraz, hogy aztán délután ott is ázzanak.
A továbbiakban már rövid távon jobb lesz, kedden már akár 25 fokig is felmelegedhet, és a hét hátralevő részében olykor még a nap is kisüthet.