Minden eddiginél súlyosabb légszennyezettséget mértek hétfőn Szumátrán, ahol hetek óta tombolnak az erdőtüzek. A légszennyezettségi index (API) hétfőn már a 700-as érték fölé emelkedett, vagyis majdnem duplája már az egészségre rendkívül károsnak tartott 400-as határértéknek.
A helyzet Riau tartomány fővárosában, Pekanbaruban a legsúlyosabb, miután a szélirány megváltozása miatt a várost beborította a Kalimantan sziget felől érkező füst.
Az indonéz hatóságok 14 ezer katonát vezényeltek ki az erdőtüzek oltására, amiknek a megfékezésére még mesterséges esőt is bevetettek. Mindezek ellenére a szakértők azzal számolnak, hogy még legalább egy hónapig, a monszun kezdetéig nem fog javulni a helyzet.
Az indonéziai Szumátrán, valamint Kalimantan tartományban hetek óta erdőtüzek pusztítanak, súlyos gondokat okozva a szomszédos országokban is. Malajziát sok helyütt már több mint két hete borítja be az erdőtüzek okozta füst, a múlt héten emiatt több száz iskolában nem volt oktatás. Súlyosbodott a helyzet Szingapúrban is, ahol a légszennyezettségi index ugyancsak meghaladta az egészségre káros határértéket.
Az indonéz rendőrség a múlt csütörtökön közölte, hogy letartóztatott 230, gyújtogatással vádolt embert. A tüzeket sokszor földművesek gyújtják, hogy előkészítsék a kivágott erdős területeket a gazdálkodásra. (Via MTI)