„Magyarország a következő három esztendőben közel 6 millió dollárt fordít a nemzetközi klímafinanszírozásra” - kezdte az ország vállalásainak felsorolását a köztársasági elnök a New York-i ENSZ-klímacsúcson hétfőn. Áder János előbb leszögezte, hogy
„Magyarország a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, hogy a közös párizsi célunk teljesüljön”.
Majd bejelentette, hogy Magyarország 2030-ig
Áder 2050-re is megfogalmazott célokat az MTI beszámolója szerint:
Emlékezetes: az ellenzék múlt hét szerdára rendkívüli parlamenti ülést hívott össze, hogy megismerhesse, és megvitassa Magyarország klímaügyi vállalásait, de a kormánypárti képviselők bojkottja ezt megakadályozta. Áder János New York-i útja előtt a Kossuth Rádiónak adott interjút pénteken, de a konkrét terveket itt sem mutatta be, helyette arról beszélt, hogy
„mikor Magyarországon különböző intézkedéseket kell tenni a klímavédelem érdekében, akkor helyesen tesszük, hogy erről beszélünk, de jó, hogy ha látjuk (...), hogy a mi felelősségünk sokkal kisebb a bolygóért”.
Az ellenzéki képviselők arra lettek volna kíváncsiak, hogy Áder János milyen kötelezettséget vállal a szeptember 23-i ENSZ-klímacsúcson.
A köztársasági elnök szerint kis ország vagyunk, kis kibocsátással, szerinte ezért "mikor a fenyegető klímakatasztrófáról és a megteendő intézkedésekről beszélünk, ne tévesszünk mértéket."