Az utóbbi időben többeknek feltűnt, hogy Budapesten nagyon szorgalmasan dolgoznak a locsolóautók, ami elég furcsa, mióta vége a jó időnek.
„Egész nyáron, amikor 30 fok fölötti hőmérsékletek voltak, meg tűző nap, meg hőségriadók, akkor senkinek eszébe nem jutott aszfaltot hűteni. Ezzel szemben az utóbbi pár hétben eszement útlocsolásba kezdtek. Személy szerint a Múzeum körút - Lónyai utca vonalon járok munkába és haza. Kis túlzással reggeltől estig áll a víz az aszfalton” - idézi az Index egy olvasóját.
A lap megkereste a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-t az ügyben, ahonnan azt írták, „a nyár folyamán a saját tapasztalataik, a kerületi önkormányzatokkal történt egyeztetések, valamint egyéb észrevételek alapján átalakították a takarítási rendszerüket, és mind a gépi, mind a kézi úttisztítás területén módosítottak a korábbi gyakorlaton. Az elmúlt hetekben több kerületben koncentrált takarítás volt, például a Terézvárosban”.
Az FKF tavaly az útra lehullott falevelekkel indokolta az őszi nagytakarítást.