A 38 éves V. Tamás 2019. szeptember 24-én kora délután jelent meg egy kecskeméti áruházban, és a vásárlótérben kihelyezett márkás cipőket kezdte tanulmányozni. Magához is vett két jobbos cipőt, egy 42-est és egy 44-est, kitépte belőlük az áruvédelmi riasztót, majd felvette őket. Miután saját cipőit elrejtette az üzletben, távozni próbált, de az áruház hétpróbás biztonsági őreinek gyanús lett Tamás lábain, ez a látvány:
Mikor a cipőboltban átnézték az árukészletet, ki is derült, hogy hiányzik két jobbos lábbeli a kiállítótérből, és mit ad isten, éppen ezek voltak Tamás lábán. Az üzletvezető azonnal értesítette is a rendőrséget, a biztonsági őrök pedig a helyszínen tartották a tolvajt a járőrök érkezéséig. Tamást lopás megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe, a police.hu szerint tettével 60 ezer forintos kárt okozott.