Két fiatalkorú is bekerült a napi ügyészségi közleményekbe. Egyikük zsarolt, a másik pont a polgármesteri hivatalra graffitizett egy szívet.
Az első a súlyosabb sztori. Egy 17 éves gyöngyösi diák hónapokon keresztül zsarolta kiskorú iskolatársát személyesen és sms-ekben. Januárban kezdte, azzal fenyegette a diákot, hogy amennyiben nem ad neki pénzt, ráfázik, megveri, eltöri az orrát, megöli, és lebuktatja a szüleinél, hogy dohányzik. Változó, hogy mennyi pénz kért, van, hogy csak ezer forintot, de előfordult, hogy 45 ezret. A megfélemlített diák 5 hónap alatt összesen 220 ezer forintot adott oda a fenyegetőzőnek, aki nem állt le. Ezért a megzsarolt gyerek végül a szüleihez fordult, ők meg a rendőrséghez. Amikor a zsaroló további tízezer forintot és a gyerek mobiltelefonját kezdte követelni, abba a diák látszólag belement, de rendőrökkel érkezett a megbeszélt találkozóra. A 17 éves zsaroló megpróbált elmenekülni, elfogták, és letartóztatták.
Az Egri Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettével vádolja a
fiatalkorút, akivel szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására és részleges
vagyonelkobzásra tett indítványt a vádiratában.
Szákszenden ennél visszafogottabban telnek a diákok napjai. Egy fiatal tavaly februárban a polgármesteri hivatal és faluház két csatornáját találta meg, ököllel behorpasztotta őket. Ezzel az önkormányzatnak egészen pontosan 7 148 forint kárt okozott. Rövid időn belül újra arra járt, ekkor viszont a falra filccel felrajzolt egy kb. egy négyzetméteres szívet, „a szívbe feliratot rajzolt, ezzel az önkormányzat részére 10.348,- Ft összegű kárt okozott”.
Lebukott, közvetítő eljárásban „beismerte a bűncselekmény elkövetését”, elnézést kért. A polgármesteri hivatalban 8 órás segédmunkás feladatra kötelezték, amit letudott.
„A Tatabányai Járási Ügyészség a falfirka elhelyezésével elkövetett rongálás vétsége miatt indult ügyben a fiatalkorú elkövetővel szemben az eljárást közvetítői eljárás lefolytatása céljából előbb felfüggesztette, majd tevékeny megbánás miatt megszüntette”.