Még a Fox Newsnál sem fért bele az, amit Gulyás Gergely is elmondott Greta Thunbergről

külföld

Gulyás Gergely miniszter a csütörtöki kormányinfón „16 éves beteg kisgyereknek” nevezte a nemzetközi klímasztrájk egyik legismertebb alakját, a svéd Greta Thunberget, és arról beszélt, hogy az, hogy jó-e egy beteg kisgyereket felhasználni, az olyan morális kérdés, amivel ha szembenéznének azok, akik ezt az egészet csinálják, akkor előbbre lennénk. 

Thunberg több alkalommal beszélt már nyíltan arról, hogy Asperger-szindrómás, és a nemzetközi jobboldal és szélsőjobboldal is gyakran támadja ezzel a sajtóban és az interneten. De a jelek szerint ez még az amúgy az olyan, markánsan jobboldali hangoknak teret adó helyen sem fér bele, mint a Fox News. 

A Donald Trump kormányával elég nyíltan szimpatizáló csatorna vendége volt ugyanis nemrég a konzervatív elemző, Michael Knowles, aki arról beszélt, hogy szerinte az egész klímahisztéria-mozgalom nem a tudományról szól, mert ha tudományról szólna, akkor tudósok vezetnék, nem pedig politikusok és egy mentálisan beteg svéd gyerek, akit kihasználnak a szülei és a nemzetközi baloldal. 

A műsor másik meghívottja, a progresszív-demokrata Christopher Hahn ekkor láthatóan felháborodva közölte vetette oda, hogy vitapartnere szégyellje magát, amiért felnőtt emberként így egy gyerekre támad, és ez szégyen, azonnal bocsánatot kéne kérnie. 

Forrás

Knowles később Twitteren állt ki az igaza mellett: mint írta, Thunberg anyja könyvet írt a lánya mentális betegségéről, és szerinte ami szégyenteljes, ha valaki ezt a helyzetet kihasználja politikai célokból. 

A Fox News végül hétfő este közleményben kért bocsánatot Thunbergtől, mint írták, a meghívott vendégük megjegyzése tiszteletlen volt, és elnézést kérnek tőle és a nézőiktől is. A csatorna pedig a jövőben nem tervezi vendégként meghívni Knowlest. (via CNN)

Kapcsolódó cikkek