Elismerte a kanadai Zöld Párt, hogy manipulálták az elnökükről készült egyik fotót a honlapjukon, amin egy eldobhatónak tűnő, látszólag papírból készült, a párt logójával ellátott kávés pohárral a kezében pózolt.
Nem elég hogy műanyagborítást fotosoppoltak a pohárra, még egy fém szívószálat is beleállítottak, hogy May igazi hardcore környezetvédőnek tűnjön.
Az elnök maga egyébként ártatlan volt az esetben, amit a párt néhány túlbuzgó, és egyébként teljesen fogalmatlan stábtagnak köszönhet. Egyrészt amatőr hiba volt, mivel ugyanaz a kép, illetve annak eredetije korábban már több kanadai lapban is megjelent.
Másrészt May saját elmondása szerint komposztálható anyagból készült poharat tartott a kezében, tehát a világon semmi takargatnivalója nem volt.
Azt mondta, saját kulaccsal és evőeszközökkel utazik mindig, hogy sose kelljen eldobható dolgokat használnia.
Kanadában a politika frontvonalában van a műanyagszennyezés kérdése, főleg azután, hogy a Trudeau-kormány júniusban úgy döntött, 2021-re betiltja az egyszer használatos műanyagok használatát. Az elnök aztán kellemetlen helyzetbe került, amikor nem sokkal később egy ülésen egy egész halom eldobható evőeszköz társaságában fotózták le. (Guardian)