Ma világszerte klímasztrájkot tartanak az iskolások

külföld
Tüntetők vonulnak Új-Zéland fővárosában, Wellingtonban a parlament épületéhez.
Fotó: MARTY MELVILLE/AFP

2019. szeptember 27-én globális klímasztrájkot tartanak a diákok. Új-Zélandon, ahol már bőven tart a nap, máris tízezrek vonultak utcára.

Forrás

A pénteki klímasztrájk Greta Thunberg svéd diáklány kezdeményezése volt még tavaly szeptemberben, ő akkor még egymaga kezdett tüntetni a svéd parlament épülete előtt. Kezdeményezése hamarosan világszerte nagyon népszerűvé vált. Most pénteken az eddigi legnagyobb akcióra készülnek, az eseményt az ENSZ közgyűléséhez igazítva.

Fotó: MARTY MELVILLE/AFP

Magyarországon is megtartják az amúgy már harmadik globális klímasztrájkot. A gyülekezőt délelőtt tíz órától a Clark Ádám téren tartják, ahonnan a Parlament elé, a Kossuth térre vonulnak át. A tervezett program négy órán át, délután kettőig tart majd.

Forrás

A múlt pénteken is tartottak hasonló globális klímasztrájkot, akkor világszerte több millióan tüntettek. A szervezők hasonlóan nagy méretű tüntetésre számítanak. Greta Thunberg friss posztja szerint Új-Zélandon a szervezők tájékoztatása szerint legalább 170 ezren vettek részt a tiltakozásban, az az ország népességének 3,5 százaléka. "Sok szerencsét minden sztrájkolónak, jön a változás!!!" - üzente a Twitteren.

Az új-zélandi tüntetők egy petíciót is átadtak a kormánynak, amit 11 ezren írtak alá. (Via The Guardian)