Sebastian Kurz kormányfő és pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) fölényes győzelmével zárult a vasárnapi előrehozott választás Ausztriában. Az ÖVP hét százalékkal, 31-ről 38 százalékra növelte támogatottságát. Eddigi koalíciós partnere, a Szabadságpárt (FPÖ) támogatottsága viszont még ennél is nagyobbat esett, 26 százalékról 17,3%-ra csökkent.
Az előrehozott választásokat most amúgy az FPÖ súlyos botránya miatt kellett kiírni: a párt vezéréről, Heinz-Christian Strachéról kerültek nyilvánosságra hangfelvételek, amelyeken Orbán Viktorral példálózva arról győzköd egy magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó nőt, hogy vegyék meg nekik a legnagyobb osztrák bulvárlapot. A botrány kirobbanása után Strache lemondani kényszerült, és végül a koalíció is felbomlott.
A választáson a Szociáldemokraták ugyan a második helyen végeztek, de 21,5 százalékos eredményük szintén komoly visszaesés a két évvel ezelőtti választáson szerzett 26,9 százalékukhoz képest. A szavazás nagy nyertesei így az ÖVP mellett a Zöldek lettek, melyek 12,4 százalékos eredményt elérve újra parlamenti erővé váltak. Rajtuk kívül még a liberális NEOS szerzett mandátumot.
Vagyis a jelen állás szerint önállóan egyik párt se alakíthat kormányt. Az ÖVP 73 mandátumot szerzett a 183 fős parlamentben, vagyis a kormánytöbbséghez még 19 képviselő támogatására van szükségük. Elvben akár az FPÖ-vel is újra koalícióra léphetnek, bár a tavaszi botrány után Kurz talán inkább új partnert keres. Kurz a választási eredmények utáni megnyilatkozásában nem tett említést a koalíciós terveiről. Norbert Hofer, a Szabadságpárt vezére mindenesetre úgy értékelte az eredményeket, hogy a pártja valószínűleg nem lesz része az új kormánynak. "Ellenzéki szerepre készülünk" - mondta.
A NEOS-on kívül, aminek csupán 14 képviselője van, bármelyik másik párttal többségi kormányt alakíthatnának: a Zöldeknek 23, a szociáldemokratáknak 41 képviselője lesz az új parlamentben.
Az elemzők nagyobb esélyt látnak egy hárompárti - ÖVP-Zöld-NEOS - koalícióra, mint az Ausztriát évtizedeken át irányító piros-fekete, vagyis szocdem-néppárti nagykoalíció feltámasztására. Akárhogy is, minden hozzáértő hetekig húzódó, bonyolult koalíciós egyeztetésekre számít. (Via BBC, The Guardian)