A mohácsi ellenzék visszaléptetné a biztos befutó polgármester-jelöltjét

POLITIKA

Visszalépésre kérték fel Csorbai Ferenc mohácsi MSZP-s polgármester-jelöltet a DK-Jobbik-Momentum ellenzéki szövetség képviselőjelöltjei, írja a Szabad Pécs. Szerintük erre a tisztességes verseny érdekében van szükség, miután múlt héten elhunyt a város fideszes polgármestere, Szekó József, és egyedül Csorbai maradt versenyben.

Nyakó István MSZP-szóvivő viszont a hvg.hu-nak azt mondta, Csorbai nem fog visszalépni, hiszen „hivatalos jelölt, leadta a szükséges ajánlásokat. Ketten érezték magukat alkalmasnak a polgármesterségre, egyikük elhunyt, ettől ő még alkalmasnak érzi magát, meg is kapta a kellő támogatást”.

Közben a miskolci ellenzéki Velünk a Város visszalépésre kérte fel a 19-es egyéni választókerület jelöltjeit, Kovács Lászlót (Fidesz), Imre Gábort (Mi Hazánk) és Jablonovszkyné Juhász Gabriellát (Új Lendület Miskolcért), mert szeptember 29-én elhunyt a jelöltjük, Kőhalmi Sándor.

Frissítés: Egy olvasónk jelezte, hogy szeptember 21-én elhunyt a Borsod megyei Vatta fideszes polgármestere, Korán István Attila is. Így a független Vas Béla maradt az egyetlen jelölt, egyelőre nincs hír róla, hogy ő visszalép-e.

Kapcsolódó cikkek