Október 10-én visszalép a polgármesterjelöltségtől Bartha László, akit a Tisza Koalíció indított Szegeden, de a listavezetői helyet megtartja. Bartha fideszesként 1998 és 2002 között irányította a várost, de 2006-ban kilépett a Fideszből.
Botka László MSZP-s polgármesternek négy kihívója van, a Tisza Koalíció szerint ez a helyzet a baloldali politikai vezetés fennmaradásának kedvez, ezért döntött a szervezet elnöksége a jelölt visszaléptetése mellett.
A Tisza Koalíció közölte: a szegedi önkormányzat közgyűlésébe olyanokat akarnak juttatni, akik a programjuk megvalósításának biztosítékai, határozott elképzelésük van Szeged jövőjéről, elvégzik a rájuk bízott munkát és polgári értékrendet képviselnek. Szerintük a város jelenlegi vezetése és közgyűlése a programjuk megvalósítására alkalmatlan.
Azt írták, a céljuk elsősorban a közgyűlési többség megszerzése, másodsorban a városvezetés leváltása, ezért a Tisza Koalíció elnöksége és az önkormányzati képviselőjelöltek úgy döntöttek, nyitottak a választási együttműködésre más szervezetekkel, ha azok elfogadják a programjukat. Ha ez nem jön össze, a képviselőjelöltjeik 18 körzetben el fognak indulni. (MTI, HVG)