Egy debreceni fideszes képviselő Borkairól: „Kurvapecér? Hát igen. De nem hazaáruló!”

POLITIKA

„Igen, a politikában szükség van a tizenegyedik parancsolatra. Ez úgy hangzik, ne mondj rosszat a fideszes társadról. Ezt majd még gyakorolni kell. És ahogy belföldi ellenlábasaink fogynak, s egyre inkább komolyan vehető ellenfél nélkül maradunk, ez a tizenegyedik parancsolat is egyre fontosabbá válik. Egyre kevésbé az ellenfél támadásai és egyre inkább a bajtársiasság abroncsai tartják össze a közösségünk dongáit.”

Így fogalmazott közel két hete Orbán Viktor miniszterelnök, miután újraválasztották a Fidesz elnökévé.

Azóta már élesben tesztelhették is a helyzetet, ugyanis Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere szex- és korrupciós botrányba keveredett. A fideszesek eddig mind magánügyként értékelték Borkai ügyét, Novák Katalin Fidesz-alelnök pedig azt mondta, nem volt szerencsés és nem példaértékű, amit a hirtelen az egész stábjával együtt szabadságra menő Borkai tett.

Most viszont a keresztény-konzervatív jobboldal szabadelvű részlegéből előkerült valaki, aki komolyan veszi a felcsúti Mózes 11. parancsolatát. Dr. Nagy Sándor, Debrecen 4. számú választókerületének önkormányzati képviselője érzi már, mit jelent a keresztény szabadság, ugyanis az alábbi képpel állt ki Borkai Zsolt mellett:

Frissítés: dr. Nagy Sándor a cikkünk megjelenése után törölte a posztot, majd írt egy magyarázóposztot. Mit ad Isten, hát nem megint meghackelték egy fideszes politikus Facebook-oldalát? ¯\_(ツ)_/¯

Dr. Nagy Sándor egyébként a nyáron már demonstrálta, mennyire elkötelezett a Fidesz mellett, viszonylag optimista becslést adott arról, meddig lesz még kormányon a pártja:

Forrás
Kapcsolódó cikkek