Scarlett Johansson után újabb hollywoodi, a Marvel-filmekből ismert színész szállt bele a lokális politikába. A 24.hu írta meg, hogy a Hulkot alakító Mark Ruffalo – aki nemrég Boris Johnsonnak is üzent – most a Facebookon emlegette a magyar ellenzéket. Azt írta:
„A Föld leghatalmasabb hősei valójában a hétköznapi emberek, akik akkor harcolnak a demokráciáért, amikor az veszélyben van. Washingtontól Budapestig próbálnak megosztani minket a demokrácia ellenségei a félelemmel – olyan emberektől, akik más nyelven beszélnek, más vallásban hisznek vagy más helyről jönnek. Azt szeretnék, ha megrémülnénk és teljhatalmat adnánk nekik, lerombolnák a szabad sajtót, eltérítenék a bíróságokat és ellopnák a közvagyont, hogy magukat gazdagítsák. Ezt csinálja Trump az Egyesült Államokban, és ezt csinálja Orbán is Magyarországon. A demokrácia támogatója vagyok, örömmel látom, hogy Magyarországon összefog az ellenzék, és együtt védik meg a demokráciát. Ez üzenet a világ embereinek, akik hallják, és együtt állnak ki mögöttetek.” (24.hu)
A világ legjobban fizetett színésznője közleményt adott ki, amiben az áll: „A szavazás egy hősi tett mindenhol, ahol veszélyben van a demokrácia.”
A brit kormányfő nem az a hős, akire Nagy-Britanniának szüksége van, hanem az, akit érdemel.