Amikor hetekkel ezelőtt azt hihettük, hogy ki lett maxolva a Karácsony ellen központilag tolt alkalmatlanozás, be kellett látnunk, hogy tévedtünk, miután nem más, mint Deutsch Tamás kezdett el alkalmatlanozni.
Akkor tényleg azt hittük, hogy itt a vége, ezt nem lehet fokozni, de megint ránkcáfolt az élet, sőt valami még annál is nagyobb dolog: a Fidesz. Az állampárt egy gyönyörű képzavarral egyszerűen tényleg kihozta a maximumot ebből a témából, amit pszichológiailag, nyelvtanilag, logikailag, fizikailag és filozófiailag ki lehet. Íme a teljes közlemény:
Karácsony Gergely már hiába magyarázza zuglói bizonyítványát, legfeljebb alkalmatlanságból ötös.
A csőd szélére juttatta Zuglót, hitel tartja életben a kerületet, a budapesti kerületek közül egyedüliként Zuglóban fordul elő, hogy a parkolás viszi a pénzt, nem hozza és máig nem tudni hová tűnik el napi egymillió forint a zuglóiak kárára. Karácsony Gergely alkalmatlanságát még saját szövetségesei is látják, Gyurcsányék sem bíznak a győzelmében, és ő maga beszélt arról, hogy a szocialisták fenyegetésekkel tartják sakkban.
A „lenni vagy nem lenni” után itt a létezés újabb nagy talánya: Alkalmas-e Karácsony Gergely?
Ezt a mémet már nem lehet tovább fokozni.