Pikó András feljelentést tesz szervezett szavazatvásárlás miatt

politika
Pikó András és Karácsony Gergely
Fotó: Halász Júlia/444

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen Pikó András, az ellenzék közös VIII. kerületi jelöltje, mert kampánystábjába több helyről is szervezett szavazatvásárlásra utaló információk jutottak el. 

A klubrádiós riporterből lett politikus Facebook-oldalán azt írta, hogy megtették a szükséges bejelentéseket.  

Forrás

„Amellett, hogy a hatóságokhoz fordulunk, a mi eszközünk a nyilvánosság, de főleg az, hogy minél többen elmegyünk szavazni ma este hét óráig, éppen azért, hogy megtisztítsuk Józsefvárost ezektől az alattomos eszközöktől és emberektől. Vegyük vissza a kerületet az emberségnek és a tiszteletnek!” 

- írta Pikó vasárnap kora délután. 

Az Index ezzel párhuzamosan arról ír, hogy a Pikóékhoz a Blaha Lujza tér, a Csobáncz utca, illetve a Fecske utca környékérők is jött bejelentés arról, hogy ismeretlen férfiak 8 ezer forintért készek szavazatot vásárolni. 

A lap szerint aktivisták látták is, hogy az egyik kiabáló a Mátyás téren pénzt adott át valakinek, aki aztán a Tolnai Lajos utcai szavazóhelyiséghez ment. (Index)