Puzsér: Öt év múlva kihívjuk a komplett politikai osztályt
- Puzsér Róbert nyáron azt mondta a 444-nek, hogy „el kell mondani, hogy mit kell tenni, és hagyni kell, hogy az emberek elküldjenek a picsába”. Enyhén csalódott az eredmény miatt, mivel nem sikerült elérnie az 5 százalékot, de ezt annak tudja be, hogy a mostani klíma nem kedvez a centrumpolitikának, mert „az egész társadalom O1G-t akart vagy Fideszt”.
- Ennek ellenére az elért eredményt is egy „szabad szemmel jól látható bizalomnak” tekinti, amit meg kell becsülni. Szerinte annak sincs semmi jelentősége, hogy ez most 4 százalék, 14 vagy 24, csak az számít, hogy 5 év múlva honnan kell dobbantaniuk.
- Tervei szerint 5 év múlva visszahozza a programját, és megversenyezteti a Sétáló Budapest 2.0-át. Arra számít, hogy akkor nagyobb lesz a társadalom igénye a konszolidációra.