Elemzés Schmidt Mária intézetéből: kudarcos volt a fővárosi ellenzéki kampány és Tarlósnak volt több szimpatizánsa

POLITIKA

Miután vasárnap este eldőlt, hogy Karácsony Gergely lesz Budapest következő főpolgármestere, és számos budapesti kerületet és megyei jogú várost is ellenzéki polgármester vezethet a jövőben, kellett egy kis idő, mire a fideszes elemzőközpontokban kitalálták a megfelelő narratívát.

A pártlap hétfő reggel még Borkai Zsoltra tolta rá Tarlós István vereségét, majd jött Kósa Lajos, aki szerint a külföldiek szavazatai miatt nyert Karácsony. De itt még nem volt vége, megszólalt Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is.

Deák a közelmúltban azzal került be a hírekbe, hogy ő volt az egyetlen, aki nem mondott fel a Schmidt Mária vezette, évi 5 milliárd forintból dolgozó XXI. Század Intézetnél. A vezető elemző most a főpolgármester-választásról elmondta

„a Borkai-botránynak érezhető hatása lett Budapesten, többek között ennek köszönhető, hogy az utolsó napokra szűkült az olló Tarlós István és Karácsony Gergely között. Így az ellenzéki jelölt a kudarcos kampánya ellenére nyerni tudott, ráadásul a Fővárosi Közgyűlésben is az ellenzék többséget tudott szerezni.”

Az MTI összefoglalója szerint Deák az M1-en arról is beszélt, hogy a Borkai-ügy a legrosszabbkor jött a kormányoldalnak, Budapesten és a nagyvárosokban e miatt estek vissza, ebből le kell vonni a konzekvenciákat. Szerinte a kormányoldal visszaesésének több oka is lehet: miközben a Borkai-botrány elbizonytalaníthatta a szimpatizánsok egyik részét, mások viszont lehet, hogy épp azért nem mentek el, mert elbizakodottak voltak és biztosra vették Tarlós István győzelmét. Mint Deák elmondta: 

„Hiába volt több szimpatizánsa a Fidesz-KDNP által támogatott főpolgármesternek, ha az ellenzék a fővárosban el tudta érni, hogy inkább az ellenzéki választók menjenek el szavazni. Az ellenzéknek szerencséje volt a politikai napirend alakulásával, a Borkai-botrány kipattanásával.”

¯\_(ツ)_/¯

Kapcsolódó cikkek