Erdogannal tárgyalt Orbán Azerbajdzsánban

POLITIKA

Kétoldalú megbeszélést folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel Bakuban, ahová a Türk Tanács soron következő ülésére érkeztek.

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher/MTI/MTVA

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár a találkozó után az MTI-vel közölte: a török elnök köszönetet mondott azért, hogy Budapesten a közelmúltban megnyitották a Türk Tanács első európai irodáját.

A kétoldalú kapcsolatok további fejlesztéséről is tárgyaltak, és Orbán azt mondta: nagy várakozással tekint a magyar-török kormányzati csúcstalálkozóra, amit november 7-én tartanak Budapesten.

Recep Tayyip Erdogan megköszönte Magyarország kiállását Törökország mellett a nemzetközi színtéren – közölte Havasi Bertalan. (Vélhetően arra gondolt, hogy a magyar kormány vétója miatt akadt el a háborúzó Törökországot elítélő állásfoglalás.)

Fotó: Benko Vivien Cher/Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI/MTVA

Végül a török elnök legutóbbi budapesti látogatását felidézve megállapították: a felújított és akkor átadott Gül Baba türbéje a török és a magyar polgárok szemében is közkedvelt helyszín lett a magyar fővárosban – mondta Havasi.

Kapcsolódó cikkek