A kormányszóvivő a Hírt TV-n mondta ki Velkovics Vilmos kíméletlenül záporozó kérdéseinek súlya alatt megtörve: Borkai Zsolt kilép ugyan a Fideszből (illetve úgy tűnik, hogy a Kövér Lászlóval és Kubatov Gáborral folytatott mai eszmecseréje után kénytelen kilépni), de ez nem jelenti azt, hogy a polgármesterségről lemondana.
„Mégiscsak demokráciában élünk, azt nem lehet mondani, hogy a győriek nem voltak minden ismeret birtokában, így tehát nem tehetünk mást, mint a győri választópolgárok véleményét tiszteletben tartjuk. De nyilvánvalóan azért, hogy a Fidesz-KDNP morális integritása megmaradjon, ezért ahogy azt a pártelnök úr ígérte is, lépni kellett” – fejtegette a döntések morálfilozófiai hátterét Hollik.
Borkai kedd délelőtt Győrben sajtótájékoztatót tart, ezen jelenti be a bejelentendőket.
A szóvivő azt is elmondta, hogy a választási eredményeket elemző beszélgetéseken a leggyakrabban elhangzó kifejezés a Borkai-faktor volt. Egyéb választási kérdéseket taglalva a műsorvezetővel kölcsönösen megnyugtatták egymást: nem Tarlós István alkalmasságáról mondtak ítéletet vasárnap a budapestiek.