Orbán: Bizonyos dolgok nálunk nem férnek bele

POLITIKA

A Hír TV ___exkluzív___ interjút készíthetett Orbán Viktorral a Fidesz Balatonalmádiba kihelyezett kétnapos frakcióülésén. A csatorna honlapjára felkerült bejátszásban Orbán állításainak többségét a Hír TV riportere foglalja össze, így tőle lehet megtudni, hogy az önkormányzati választást megnyerte a Fidesz, de érzékeny veszteségeket szenvedett el, főleg a nagyvárosokban és Budapesten.

Orbán helyett szintén a riporter mondta el, hogy Orbán elmondása szerint Karácsony Gergellyel együttműködésre törekednek majd, a Tarlós Istvánnal megkötött megállapodásokat pedig változatlanul hatályba hagyják. Majd a riporter kitér arra, hogy a választás kimenetelét befolyásolhatták a Borkai Zsoltról nyilvánosságra került felvételek, innentől pedig már Orbán beszél, aki elmondja, hogy azt gondolja, ezek a felvételek mindenkit megérintettek, hiszen mindenkit megdöbbentett és megrázott, valamilyen hatást így biztosan kiváltott.

Orbán azzal folytatta, hogy neki nem dolga, hogy egyetlen magyar állampolgár vagy bármely politikus magánélete fölött pálcát törjön, de egy kötelessége van: ő ennek a közösségnek, a Fidesznek az elnöke, és világossá kell tenni, hogy bizonyos dolgok náluk nem férnek bele. Ennek pedig le kell vonni a konzekvenciáit, Borkai Zsolt pedig el is hagyta az ő politikai közösségüket.