Ott tartunk, hogy a kórházakban már több a fertőzés, mint a kórházakon kívül

Egészségügy

2015-ben 68 ezer fertőző betegséget regisztráltak az országban. Ugyanebben az időben még a krónikusan alulbecsült adatok szerint is legalább 78 ezer lehetett a kórházi fertőzések esetszáma, hanzott el az IME egészségügyi szaklap szerdai konferenciáján a Napi.hu beszámolója szerint

Nem hallgathatnánk inkább azokra, akik kezet akarnak mosni, mielőtt hozzányúlnak a beteghez?

Az ÁNTSZ igyekszik számháborúvá egyszerűsíteni a kórházi fertőzésekről kirobbant vitát. Persze nem mindegy, hogy hányan halnak bele a kórházi ápolásba, de most elsősorban arról van szó, hogy a rendelkezésre álló adatokat még az orvosok is nehezen értelmezik, következtetéseket meg végképp nem tudnak levonni belőlük.

Király András
Egészségügy
Forrás

Az elhangzottak szerint a mikrobiológiai vizsgálattal alátámasztott esetek száma is naponta legalább kétszáz - pedig a legtöbb esetben még csak el se végzik ezeket a megerősítő vizsgálatokat. Vagyis a napi kétszáz megerősített eset csak a jéghegy csúcsa, de már ez is éves szinten 340 ezer többletápolási napot jelent.

A helyzeten lehetne javítani. Bár a tudományos közmegegyezés szerint a kórházi fertőzéseket lehetetlen teljes egészében felszámolni, pár intézkedéssel akár 20-50 százalékkal is csökkenthető lenne a számuk. Már olyan, az egészségügy teljes költségvetéséhez mérten filléres beruházások is segítenének, mint az, ha megfelelő mennyiségben lenne kézfertőtlenítő a kórházi osztályokon, illetve a kórházi személyzetet rákényszerítenék a rendszeres és alapos kézmosásra, hogy ők maguk ne terjesszék a fertőzéseket betegről betegre haladva a vizsgálatok, kezelések során.

Az évi 99 ezer kórházi fertőzés 50-70 százaléka megelőzhető lenne

Ehhez mondjuk kéne elég kézfertőtlenítő, és az sem ártana, ha az orvosok tudnák, hogy mire adják az antibiotikumot.

Király András
Egészségügy
Forrás

Vannak költségesebb intézkedések is, például az, hogy infekciókontroll teameket állítsanak fel, illetve kiépítsék az utánkövetés, visszajelzés rendszerét. Fontos lenne a jelentőszolgálat rendebtétele is, vagyis az, hogy a kórházak jelentsék a fertőzéseket, ezeket erősítsék meg mikrobiológiai vizsgálatokkal, illetve a fertőzésben elhunytaknál a halál okaként ne az alapbetegséget, hanem a fertőzés tényét tüntessék fel.

Kapcsolódó cikkek