Szombat délután nagyjából 80-100 tüntető vonult végig a belvároson a Kossuth térről a Blaha Lujza térig, hogy így tiltakozzanak Szíria északi részén, a kurdok lakta régióban elindított török hadműveletek ellen, illetve azért is, mert a magyar kormány (gyakorlatilag egyedüliként Európában) kiállt az offenzíva mellett. A hadműveletet Törökország egyébként nyolc nap után, csütörtök éjjel felfüggesztette, miután Mike Pence amerikai alelnök Ankarába utazott.
A tüntetést a kurdokkal szimpatizáló magyar egyetemisták szervezték meg, a résztvevők döntő többsége is fiatal volt. Többi között azt követelték, hogy Törökország vonuljon ki a régióból, illetve hogy a magyar kormány ne támogassa tovább a török offenzívát.
A tüntetés résztvevői elvonultak a Városháza épülete előtt is, ahonnan az egyik ablakból Rojava, azaz a szíriai kurd autonóm régió zászlaját lengették ki. Később Karácsony Gergely, Budapest új főpolgámestere írta ki Facebookra, hogy az ablak az ő dolgozószobája volt, és békepárti polgármesterként kötelességének érezte, hogy kiálljon a kurdok mellett.
A tüntetés résztvevői egyben azt is követelték, hogy a magyar kormány ne fogadja Recep Tayyip Erdoğan török államfőt november hetedikén. A tervek szerint a török elnök akkor repül majd Budapestre, és a szombati megmozdulás szervezői azt ígérték, hogy ha Erdogan tényleg jön, akkor sokkal többen lesznek az utcákon aznap.
Nyolc napja indult a török hadművelet Észak-Szíria kurdok lakta területei ellen. Ma elvileg fölfüggesztették, miután az amerikai alelnök elment Erdoganhoz.
Törökország azt mondja, hogy csak hazatelepíteni akarja a szíriai menekülteket. A magyar kormány meg úgy tesz, mintha elhinné ezt. Közben valójában etnikai tisztogatás zajlik, Szíria más részéről elmenekülteket akarnak a kurdoktól elfoglalt területekre telepíteni.