Pikó józsefvárosi polgármester a főszerkesztőn hajtaná be az önkormányzati lapra kirótt 500 ezres büntetést

politika

Pikó András, a VIII. kerület megválasztott független ellenzéki polgármestere a Facebookon jelentette be, hogy ha van rá jogi lehetőség, személyesen Nyerges Zoltán egykori, közös megegyezéssel távozott főszerkesztőn fogja behajtani azt az 500 ezer forintos jogerős büntetést, amit a lapra a kampányban elkövetett törvénysértései miatt róttak ki. 

Forrás

A lap ugyanis önkormányzati tulajdonú, így most Pikóéknak kéne kifizetniük azt a büntetést, amit az újság azért kapott, mert az utóbbi hetekben Pikó ellen kampányolt és az eddigi fideszes kerületvezetést támogatta. Az is a Facebook-posztból derült ki, hogy a Józsefváros egyáltalán nem is jelent meg a héten, pedig kellett volna neki.

Korábban éppen Pikó bejelentése nyomán mondta ki a választási bizottság, hogy a közpénzből fenntartott lap megsértette a választási eljárásról szóló törvény jelöltek és jelölő szervezetek esélyegyenlőségére vonatkozó pontját, és eltiltotta azt a további jogsértéstől. 

A Józsefvárosnak közpézből működtetett önkormányzati lapként minden jelöltet be kellett volna mutatnia, ehelyett nyílt kormánypropagandát toltak: a Pikó által annak idején kifogásolt lapszám 20 oldalából 10-en szerepeltek fideszes politikusok, ellenzéki viszont konkrétan 1 sem.