Az alapnyugdíjak húsz százalékos emelését és a drága orvosi ellátások állami ártámogatását ígéri Sebastián Piñera, Chile elnöke. Piñera a népjóléti intézkedésektől azt várja, hogy lecsillapíthatják az országban a metrójegyek árának emelése miatt kirobbant elégedetlenséget.
Az elmúlt napok zavargásaiban, melyeket valóban a jegyáremelés robbantott ki, de hamar általános elégedetlenségbe csapott át a megszorítások és az egyenlőtlenség miatt, ezidáig legalább 15-en vesztették életüket, a hatóságok pedig több mint ötezer embert tartóztattak le.
Piñera most santiagói elnöki palotájából beszélve azt mondta, vette az üzenetet. Arról beszélt, hogy reményei szerint az erőszakos tiltakozások lehetőséget adnak Chilének arra, hogy "behozza a lemaradást, fokozza a tempót, hogy konkrét és sürgős lépéseket tegyen". A bejelentett intézkedések mellett ígéretet tett a minimálbér emelésére, az áramár csökkentésére, illetve a legmagasabb jövedelmek nagyobb arányú adóztatására is. (Via BBC)